Hétvége van

Üdv Mindenkinek! :)

"Háááleluujjaaaa!" - zengjék a hétvégét dicsőítő angyalok éneke! Végre eljött a hétvége, s habár lassan vége is lesz, tekintve, hogy vasárnap van, mégis jól esett a pihenés. Valljuk be, azért társaságban jobban esett volna. Előre szólok: ez a bejegyzés kissé 'bensőségesebb' lesz, mint társai. Kissé más szempontból kívánom boncolgatni napjaim múlását, az idő repülését. De nem kell megijedni, nem fog fájni. 

Azért hogy egy kis átlag jellemzés legyen benne: pénteken jó és rossz napom volt egyben. Elkéstem a suliból, mert elaludtam, már lassan nem csodálkozom, hanem  én is szörnyülködöm. De a határozás azon nyomban megszületett: az ébresztőórák armadáját meg kell erősíteni. Hiába szeretjük egymást az ágyammal, ez így nem mehet tovább... :) 

Aztán ahogy telt a nap, úgy javultak viszonylag a dolgok, még ha apránként is. Azért kissé meglepett, hogy fizikából kaptam (kapaszkodjatok meg) reklamálásért egy 5-öst. Igen, jól olvastátok, reklamálásért. Mindig is tudtam, hogy ennek a csodálatos képességemnek van haszna. :D

Végül hazaértem és a napot a semmivel múlattam el... Ez volt szombaton is jóformán. Semmi, alvás, evés, semmi.... ^^

És a vasárnapom is ilyen volt.

De lépjünk is tovább. :) Mint láthatjátok több kisebb újítást végeztem a blogon. Első körben másik zenéket tettem be. Azért hűen önmagamhoz, zongoradarabokat tettem be, de remélem nektek is tetszik. :) Lehet, hogy felvetődött bennetek a kérdés: miért ilyen szomorkásak? A válasz a következő gondolatomban rejlik: "Az a zene képes csak lenyugtatni, mely illik a hangulatodhoz." 

Nos, hát az én hangulatomhoz ezek illenek mostanában. Persze azt is megírom, hogy miért is ilyen a kedvem, de előtte lássuk a további frissítéseket röviden. :)

Jobb oldalt a "Rendszeres olvasók" és a "Blogarchívum" alatt található "Pár kedveltség (linkek)"-hez adtam még 2 linket: az egyik a Youtube (ha netán a blogról is egy kattintással el szeretnétek érni) és a verses blogom linkjét. Gondoltam, ha már páran ismerik a belülről jövő alkotásaimat, akkor ide is illene kitennem. :) Így hát ezt meg is tettem. 

Tavaly kezdtem el verseket írni, és mint azt olvashatjátok köztük, egy eléggé általános, ám mégis nagyszabású témáról szól a legtöbb: a szerelemről. 

Igen, persze, nyálas meg unalmas meg stb. habár én nem ezt tartom és nem ezen oldalát próbálom kifejezni ennek az érzésnek. Bennem a szerelem nem csak a 'tetszikésnagyonkell' érzést váltja ki. Nem csak a "rózsaszín" ködben úszkálok, nem látva se múltat, se jelent vagy jövőt. 

Épp tegnap olvasgattam SayoKo társam blogjának november 20-ai bejegyzését, melyben a szerelem általa érzékelt pusztító illetve nem pusztító hatásáról írt, érvelt. Eléggé elgondolkoztatott, meg kell, hogy valljam. 

Részben igaza van: a szerelem tényleg egy betegség, melybe már haltak bele emberek százai, s melytől kaphat ideg-összeroppanást az ember. Nekem is voltak már szellemi és lelki sötétségbe burkolózott napjaim a magány és az egyedüllét szörnyűséges érzése miatt vagy éppen a "jajjdehiányzik" miatt. 

És ahogy írta, a szerelem tényleg lehet akár egy drog is, ami függőséget okoz, felpörget, kábítottá tesz, hülyeségekre késztet.

Mindenkinek voltak már ezzel kapcsolatban tapasztalatai. 

Nos de akkor lássuk a velem való összeköttetést. 

Jelen pillanatban sem magány, sem egyedüllét, sem a "jajjdehiányzik" nem fenyeget, helyette rosszabbat kaptam: a kételyt. 

Igen, az a nyomorúságos kétely, amikor nem tudod, hogy mi van. Hát én sem tudom. Nem tudom, mit érez, mit gondol most, mi lesz a következő lépése és hogy miként akar rám tekinteni. Na meg hogy mit szeretne majd mondani, mi lesz a felelete a "Mit gondolsz most rólam?" kérdésre. 

Egyszerűen félek. Soha nem féltem még ennyire a negatívumoktól, mindig úgy álltam hozzájuk, hogy megszoktam. Ezt nem. És ezt nem lehet megszokni. Persze nem irányíthatom az érzéseit, én nem ilyen vagyok és ezt nem teheti meg senki. A legaljasabb dolog lenne ezt még csak megpróbálni is! 

Így számomra az a gusztustalan kétely marad, meg a remény egymáson civakodva... Egyik felem azért rugdos, hogy lehet még esélyem és ne adjam föl, a másik felem azzal karmolja lelkemet, hogy mi van, ha mégsem?

Habár nem vagyok olyan túl öreg, hisz csak decemberben leszek 17, de soha nem éreztem ekkora kötődést senki iránt. 

Viszont a választ még egyenlőre nem kaphatom meg. Majd valamikor szemtől-szembe, amikor eljön az ideje. 

Egyszer úgyis mindennek eljön az ideje......

Viszont mára búcsúzom, azt hiszem elég magyarázatot adtam és egy elég hosszú bejegyzést. :)

Pacsi: Vikcsike^^