2012. január 27., péntek

10 nap

Üdv Mindenkinek! :)
Eltelt 10 nap az utolsó bejegyzésem óta. 10 nap alatt kissé megváltozott a dolgokhoz való viszonyulásom. Egy kissé nagyon. Az előző bejegyzésem eléggé lehangoló volt, de hát megesik az ilyen, még nálam is. :)
Még most is fáj, hogy akinek a panaszát, búját-baját képes voltam meghallgatni akár este 9-től hajnali 6-ig és próbáltam neki segíteni, annak csak egy földön heverő, láthatatlan kődarab vagyok. De elhatároztam, hogy nem fogok többé miatta sírni. Ha akar valamit mondani, szívesen meghallgatom és ugyanúgy próbálok segíteni neki, de nem fogok többé kereskedni utána és ez lesz a legjobb szerintem. Hisz ő is boldog lesz, illetve már az és én sem sírok éjszakákon keresztül egymagamban. (Nem, nincs senkim.)
Úgy gondolom, hogy a semmiért nem érdemes mindent feladni. 
Amúgy is reménytelen voltam, most is az vagyok, veszett ügy, mint a labirintusban elhagyott 1 napos kiskutya. Hiszen még barátkozni sem akar velem. 
Na de ennyit erről. Tehát java részt lemondtam.

Viszont 10 nap alatt nem csak ez történt.
Kijöttek például a "fantasztikus" félévik is. Speciel volt már jobb is. Az a 3 kettes (matek, kémia, társadalomismeret) nem épp a legfényesebb. Csak 2 ötösöm van: ének és földrajz. A többi meg hármas és négyes. Szóval nem épp életem legjobb félévi bizonyítványát kaptam kézhez, de nem reménytelen, ki lehet még javítani. :)
Hát igen :D

Ismét más. :)
Végre hétvége. Ergo lehet pihenni. (És mééég???? Mééég mit lehet csinálni a hétvégéken??? Na mit???:)
Hát animét nézni!!animét nézni!!animét nézni!!
És igen. Végre kivégeztem az Egy Akatsukis Életét, így amíg ki nem jön az új epizód, addig másra mászok. :)
Első körben talán a Chii's New Address (Chii's Sweet Home 2. epizód) -ot kéne kivégeznem, már nincs sok hátra. Aranyos anime, Chii-nek fenomenális karaktere van. :)
Nagyon cuki ^^

Szerintem nem fog sokáig tartani. Aztán nekiállhatok kurkászni az egyik régebbi bejegyzésben megemlített animék után. :) Kíváncsi vagyok már, hogy azok milyenek lehetnek, de nem akarom addig elkezdeni őket, ameddig nem vagyok kész egyel. :D
Szóval hamarosan Chii-maraton! ;)
Addig is további szépeket mindenkinek!
Pacsi: Vikcsike^^

2012. január 17., kedd

Hóesés

Üdv mindenkinek! :)
Remélem eddig jól telt a hetetek. A sulisoknak lassan kijönnek a félévik (remélem nem lesz senkinek sem bukása semmiből:), az idő pedig pereg tovább.
Megjelent ismét a hideg, ma már egy kicsit havazott is, illetve még lehet, hogy esik, de nem biztos. Ilyenkor jó valakivel együtt lenni, bent csücsülni és egy bögre meleg teával vagy forrócsokival, esetleg forralt borral nézni az ablakon át a hóesést és a havas tájat.

Sajnos nekem nem esnek ilyen jól ezek a napok.
Eléggé szomorú vagyok egymagamban mostanában. Az alapkedvem ilyen. Nehezemre esik nevetni. Tulajdonképpen számomra a nevetés a boldogságom felszínes megjelenése. Semmi belsőség, mélység nincs benne.
Minden éjjel sírok. Sírok, mert egyedül maradtam. Sírok, mert akiről azt gondoltam, hogy lehet a barátom, az mégsem lehet az. Sírok, mert eddig jó volt, de most hirtelen minden összeomlott körülöttem, bennem. Elvesztettem azt, ami minden nap energiát adott nekem az élethez.
Alapból sem vagyok egy optimista szemléletű ember. Többször előfordult, hogy mély szomorúság nyomot. Ráadásul még a naptól is függök: ha nincs napfény, napsütés, jó idő, akkor áthajlok depressziósba...
Viszont most már úgy érzem, hogy a napfény sem segít. Vesztettem én már el dolgokat, embereket, de soha nem fájt ennyire, mint most.
Remélem azért jobb lesz majd idővel. 
Addig is reménykedem csak és kívánok, mikor meglátom, hogy ahány óra van, annyi perc is.

Elnézést ezért a kissé szomorú posztért. De hát, valahol ki kell részben adni egy kicsit. :) Remélem viszont ez senkit sem tántorít el az olvasástól. :)
Majd még jelentkezem, addig is tanuljatok sokat, szerezzetek szép jegyeket, és legyetek szerencsések és ügyesek! :)
Pacsi: Vikcsike^^

2012. január 14., szombat

"Egy ember erős jobb és bal karral!"

Üdv mindenkinek! :)
Végre hétvége van!!!! :) ^^ Ezt azért már vártam, valljuk be. Pihenés, pihenés, pihenés, egy kicsi tanulás és takarítás és pihenés!!! :D Ja és sorozatok. Sorozatok. Sorozatok............
Igen, én aki annyira nem szokott tv-t és filmeket nézni, most mégis megteszem. Kezdetnek talán elég is lesz egy paródiasorozat, alias: Egy akatsukis életeeeeee. =DDDDD 
Igen, ezt nézem, ezen kezdek függeni - egyenlőre.... :D

Kissé furcsa, hogy csak úgy elkezdtem nézni, de nagyon jó, erősen ajánlom szinte mindenkinek, aki ki van békülve a káromkodással. :) Egyébként egy Naruto paródiáról beszélünk. Ennek ellenére (mármint hogy viszont a Naruto-t nem láttam) nekem nagyon tetszik. :) Vicces.
Most éppen a 27. résznél tartok, lassan beérem SayoKo-t és Kurochan-t. :D De nem baj. Van még min függeni ezek után is.
Sőt, fel is sorolom most akkor nektek, hogy miket szeretnék végignyírni a közeli / távoli jövőben. Lássuk. ( Az animékről bárminemű információt elfogadok, ha valaki ismeri ezeket.=D)
Thukuyomi Moonphase (remélem jól írtam)
Darken Than Black
Kyoran Kazoku Nikki
I My Me Strawberry Eggs
és talán a legismertebb mosóperreklám ilyen körökben: BLEACH. :D
Egyenlőre ennyit fogok boncolgatni. Nem ismerem őket, a mosóporreklámos szöveget is az Antifaces találta ki. De hát majd megválik, hogy válnak ínyemre. 
Visszatérve az Egy Akatsukis Életére, hamarosan eljutok az utolsó részig és én is várhatom majd izgatottan az új epizódokat Fekete Dani jóvoltából (áve Dani! ^^ :D).
Egyenlőre itt tartok:
Egy akatsukis élete 27. - Segítő kezek


Ennek kivégzése után ugorhatok a többi animére. :) ^^
De mára ennyi. További szép estét mindenkinek! :)
Pacsi: Vikcsike^^

2012. január 11., szerda

Visszaaa :)

Üdv Mindenkinek! :)
Visszatértem! Élek még hála a jó Istennek, csak a szünet alatt eltűntem kicsit. Ezúton is boldog új évet kívánok mindenkinek! :)
Volt Jesszuska a szünetben, de azt az összeget már elvertem, lettek belőle ruhák meg mindenféle jók. :))) 
Íme itt a félév is, hála az égnek bukás nélkül fog záródni. ^^ :DDD Elég kemény volt azért. Mondjuk a kémia kettes csak irgalomból van meg, de legalább megvan. Második félévben jobb lesz majd.
Hétvégén szeretnék menni korizni és bulizni a barátaimmal, remélem elmehetek majd. 
Elkezdtük venni a biciniumokat kóruson. Förtelem. -.-" A világon kevés rosszabb van ezeknél. Nem kívánom senkinek.
Bicinia Hungarica - életveszély! :/

Nos. Ennyi. :D De ne aggódjatok, lesz még poszt, nem veszek el a világegyetem egyik kis zugában. :)
Addig is kellemességeket mindenkinek! ;)
Pacsi: Vikcsike^^

2011. december 23., péntek

Robogunk a szünetben

Üdv Mindenkinek! :)
Nos, ím elkezdődött, amire több ezer diák várt: a téli szünet.
Ennyi sürgés-forgás, rohangálás, majré után nagyon jól esik ismét délidőben felkelni. ^^ Addig mulatni az időt az ágyban, ameddig jól esik. És csak aludni, meg lustálkodni, meg aludni, facebookozni vagy éppen néha a barátokkal találkozni. :)
Ez a kép pont ideális: hó is van, alvás is van, na meg jegesmackók :)

Na igen. Mint már írtam, volt ajándékozás osztályszinten. A kémiatanárom húzott engem és igen találó ajándékot kaptam. :) Köszönöm szépen neki!
Holnap karácsony. 
Kissé furcsa így belegondolni. Lázas készülődés, sütés, főzés, sok hami, ajándékok, bla-bla-bla... Kíváncsi leszek, milyen lesz az idei. :) 
Karácsooooony :)

Nos, ezúton is kívánok mindenkinek Kellemes ünnepeket és Áldott karácsonyt!
Pacsi: Vikcsike^^

2011. december 19., hétfő

Sweet 17 :) ^^

Üdv Mindenkinek! :)
Nos, ím megtörtént, amire 365 napot kellett várnom az utolsó ilyen alkalom után: egy évvel megint vénebb lettem. :) Hát hiába, csak úgy szaladnak az évek. Kissé fura 17-nek lenni, már csak 365 napom van a gyerekkoromból. Illetve eggyel kevesebb, mert már 20.-a van. De ez mellékes. ^^
Rengetegen írtak facebookon is, meg sokan mondták szóban is, hogy "Boldog szülinapot!" aminek persze nagyon örültem. De ami legjobban esett, hogy 9 év könyörgés után anya túrótortát adott nekem szülinapomra, amit ő készített. :) És be kell vallanom: első próbálkozáshoz képest nagyon finom lett!
Naaaaaagyon fini volt^^

Sok szép ajándékot kaptam, legyen az egy tábla csoki, vagy egy karkötős kulcstartó paripa (köszönöm Taichou ^^). És végre van elég pénzem most arra is, hogy vehessek egy szövetkabátot!!! :) *-* 
Mindig is akartam venni egyet, mert puha, szép, meleg, puha és mert egyszerűen KELL.!!!!! *-* És én olyan vagyok, hogy ha valami KELL (még véletlenül sem kis betű :D), akkor az KELL. Kész, pont, vége, ennyi, di end. Egyszerű magyar mondattal: ami nekem KELL-szinten van, azt én megszerzem. :) 
És még valami, ami eszembe jutott, ha már ajándékok. Holnap lesz ajándékozás (illetve ma, de mellékes ^^). És persze vagyok olyan "szerencsés", hogy kihúzom a tagozatvezetőnket. Fantasztikus. Tavaly ő húzott engem, tavaly előtt meg kimaradt a húzásból, ezért felvállaltam, hogy megajándékozom. De hát nem baj, remélem azért örülni fog az ajándékomnak. 
Viszont eléggé kíváncsi vagyok, hogy engem ki húzott. :) Szeretek ajándékot kapni, olyan jó érzés. :) 
Nos, de az időre tekintettel léve megyek is, hisz azért még holnap iskola meg még kóruspróbák aztán este karácsonyi koncert is lesz.. :) Szóval az egész napom fárasztó lesz és nem tudom, hogy mikor és mivel jövök haza. :) 
Így hát további szép estét mindenkinek! :)
Pacsi: Vikcsike^^

2011. december 10., szombat

Semmi nem jön össze :/

Üdv Mindenkinek!
Hát, most nem valami vidám poszt következik. Előre is bocsi az ömlengésért, de úgy érzem, itt az ideje, hogy kiírjam a búbánatom. 
Ami a hetemet illeti: mostani meglátásomból megítélve viszonylag rossz volt. Hétfőn eláztam, habár kaptam ajándékot, aminek örültem. Kedden rosszul lettem, szerdától meg náthás vagyok. A kis találkozás nem jött össze a barátaimmal, ami mondjuk így a 3. ilyen hétvége után kissé rosszul esik. De a legrosszabb az az, hogy ők most elmennek bulizni, én viszont itthon úszok a taknyomban EGYEDÜL. 
Mint minden ember, én is társas lény vagyok. Tehát fájó, hogy nem lehetek a barátaimmal és ezt ők örömtelien közlik. Illetve elnézést a többes számért, csak az egyik tag közli, a másik már nem először a szokásához híven egy kukkot nem szól. Semmit sem. ( ilyenkor azt hiszem értelmét veszti a Don't worry, be happy.)
Így hát maradt a viszonylag rossz mondat: majd legközelebb.
De mikor? Na ez az, amit senki nem tud. Pedig nem tudom, mi rosszat tettem, amiért ezt kapom. Én úgy emlékszem, hogy semmi olyat nem csináltam, amivel ezt érdemlem. :( Sőt, mindig boldogan várom, hogy találkozhassak a már megemlített barátokkal, de mindig csalódnom kell mostanában, mert lemondják, nincs idejük, aztán hopp, hirtelen lesz...
Nos, hát úgy tűnik viszont ismét lesz egy ilyen hétvégém. De sebaj, hiába van a f*sságnak is határa, nekem egy jó kis útlevelet dobott a Sors úgy tűnik.
Viszont mára ennyi legyen is elég. További szép napot!
Pacsi: Vikcsike

My playlist :)